Dr. Pokrócos György LL.M.
A rendőrségnél hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött több mint 23 év után mintegy két éven keresztül főállású egyéni vállalkozóként tevékenykedtem. Jelenleg alkalmazott ügyvédként dolgozom a Márton és Bázsa Ügyvédi Irodánál, ahol az irodavezető ügyvédek által kiosztott feladatokat végzem, illetve őket helyettesítem.
Kedvenc szakterületeim közé tartozik az adatvédelem, illetve a társasházakkal kapcsolatos ügyek.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola levelező tagozatán 2013-ban kezdtem meg doktori (PhD) tanulmányaimat. A doktori iskolában az előírt tanulmányi követelményeket teljesítettem és 2018. augusztus 31-én végbizonyítványt (abszolutóriumot) szereztem.
A tudományos munkásságomat igazoló elérhetőségek és publikációk
Tudományos, közszolgálati tagság, tisztség
- Tagja vagyok a Magyar Rendészettudományi Társaság közbiztonsági és a kommunikációs tagozatának.
- Felügyelő Bizottsági tagja vagyok a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesületének.
- A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához katonai ülnöknek választottak meg 2015-ben, amely tisztséget 2019-ig láttam el.
- A Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottság tagjaként a közigazgatási és integrált rendészeti vezetési ismeretek szakterületen vizsgáztató voltam 2023. január 10-ig.
- Szakdolgozati konzulens vagyok az ELTE JOTOKI adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász képzésen.
- A 2022-ben alapított Adatvédelmi Szakmai Egyesület megálmodója, alapító tagja és első elnöke vagyok.
Végzettségeim
- Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Eger: gimnáziumi érettségi (1997)
- Miskolci Rendőr Szakközépiskola: rendőr (1999)
- Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar: igazságügyi ügyintéző (2008)
- Rendőrtiszti Főiskola: rendőrszervező /tiszt/, (2008)
- Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar: jogász (2012)
- Rendészeti szakvizsga (2014)
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Deák Ferenc Továbbképző Intézet: LL.M. cím viselésére jogosító médiajogi szakjogász (2017)
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola: Ph.D. abszolutórium (2018)
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Jogi Továbbképző Intézet: LL.M. cím viselésére jogosító adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász (2019)
- Társasházkezelő (2021)
- Logisztikai technikus (2021)
- Jogi szakvizsga (2024)